Események
2023. január 28.
Elnökségi ülés

2023. február 04.
Küldöttgyűlés

2023. május 07.
Háziverseny

Köszöntöm a Bugyi Sporthorgász Egyesület Honlapján!

Az idelátogató sporttársak honlapunkon naprakész információkat olvashatnak egyesületünkről, a horgászattal, horgászvizekkel, és az ügyintézéssel kapcsolatos információkról! De ezen felül honlapunkon keresztül segíteni szeretnénk a horgászati szakismeretek gyarapítását, a horgászati joganyag megismerését is. Akinek az egyesület életével, múltjával kapcsolatos fotói, írásai, újságcikkei, fogással kapcsolatos fényképei vannak, azt kérjük juttassa el hozzánk, hogy a weboldalt ezáltal is színesebbé tegyük.
Amennyiben bármelyik sportársunk kedved érez a versenyhorgászat iránt, várjuk jelentkezését az egyesület e-mail címére!

Üdvözlettel: Gönci György elnök


Kedves Sporttársak!

A 2021. évtől a Bugyi Sporthorgász Egyesület jogosult az adók 1%-ra!
Sikerült az egyesületünknek elérnie, hogy az adók 1%-át megkaphassa azoktól, akik íly módon szeretnék támogatni a BSHE terveit, jövőbéli munkáját.
Tervek és jövőbeli munkák alatt az utánpótlás nevelést, a versenysportot és az egyesületi közösségi élet fejlesztését, fejlődését kell elsősorban szem előtt tartani!
De mindenképpen szeretnénk egy biztos pontot, egy saját egyesületi horgásztanyát létesíteni, ahol tagjaink bármikor összejöhetnek egy kis élménybeszámolóra, horgászatra, tapasztalatcserére.
Egy horgásztanya alkalmas lenne gyermek és ifjúsági táborok, házi és nyílt horgászversenyek megrendezésére, ami az utánpótlás nevelésben nélkülözhetetlen.
Amennyiben szeretné felajánlani adója 1%-át, egy erre vonatkozó rendelkező nyilatkozatot kell kitöltenie.
Az üres formanyomtatványt megkaphatja munkáltatójától, a NAV-tól vagy a www.bevallom.hu oldalról letöltheti.
A kitöltött nyomtatványt egy lezárt borítékban adja át munkáltatójának vagy helyezze az adóbevallását tartalmazó nagy borítékba, illetve elektronikusan is elküldhető a NAV részére.

Kérjük Támogassa adója 1%-val a Bugyi Sporthorgász Egyesületet!

KÖSZÖNJÜK!


Az RDHSZ ÁLTAL KIADOTT HORGÁSZATI OKMÁNYOK ÉS ÁRAK 2023. ÉVRE

FONTOS:
A 2023-es évre váltott horgászengedélyek 2024. január 31-ig érvényesek!
A 2022-es Fogási Naplók leadási határideje 2023. február 28.
A Fogási Naplót a jogszabályokban előírt módon kell kitölteni, összesíteni és leadni!
Tudni kell, hogy a későn leadott és/vagy a nem megfelelően lezárt (összesített) Fogási Napló miatt csak emelt díjon (10500.-) lehet kiváltani az Állami Jegyet a Fogási Naplóval a 2023-es évre (országos nyilvántartás van erről, tehát ha másik egyesületnél próbálkozunk akkor is ennyi)!!

A 2023. ÉVRE ÉRVÉNYES HORGÁSZOKMÁNYOK ÁRAI
 Állami horgászjegy és Fogási napló  5500Ft  Emelt díjas (szankciós)  10500Ft 
 Kedvezményezett Állami Horgászjegy és Fogási napló  500Ft 
 Egységes szövetségi hozzájárulás (ESZH) 5500Ft  mentesített  0Ft 

 Bugyi Sporthorgász Egyesületi éves tagdíj felnőtt - 3500Ft  ifjúsági - 1800Ft 

 RDHSZ Területi jegy árak a 2023. évre   éves  heti  72 órás   24 órás 
 Általános Felnőtt  55.000Ft  26.500Ft   11.400Ft  4.900Ft 
 Bojlis behúzós Felnőtt  90.000Ft  36.000Ft   19.600Ft 
 Felnőtt mellékvízi (parti)  42.500Ft 
 Felnőtt RDHSZ-Balaton (partközeli)  75.000Ft 
 Általános Ifjúsági  6.200Ft  -  -   2.500Ft 
 Általános Gyermek (tagság nélkül)  500Ft 

Az éves területi jegyek 2023. január 1-től, 2024. január 31-ig érvényesek!

Az a horgásztársunk, aki a horgászokmányok kiváltását postai úton szeretné intézni, a kiválasztott engedély árához +600 forint postaköltséget kell, hogy hozzáadjon amikor banki utalással befizeti a kiválasztott horgászengedély árát!
Csak így tudjuk érvényes engedélyét visszapostázni!


 Példák az engedély kiváltásához:
 2023. évi Horgászokmányok + (pl.) RSD Általános Felnőtt Területi engedély + egyesületi tagdíj
Összesen: 69.500Ft

vagy
 2023. évi Horgászokmányok + (pl.) RSD Parti Mellékvízi Területi engedély + egyesületi tagdíj
Összesen: 57.000Ft

vagy
 2023. évi Horgászokmányok + (pl.) RSD Ifjúsági Éves Területi engedély + egyesületi tagdíj
Összesen: 19.000Ft


Amennyiben a boríték tartalma hiányos, vagy nem a megfelelő összeg került átutalásra, a horgászokmányokat nem tudjuk kiállítani és/vagy vissza postázni!

FONTOS:

Azok a 70 év feletti sporttársaink akik 2023-ben támogatásként (ingyen) kapják az egyesülettől az RDHSZ által kibocsájtott Éves Általános Felnőtt Területi jegyet, március 15-ig értesítve lesznek levélben! Kérjük, legyenek türelemmel mert csak a fogási naplók feldogozása (azaz február 28.) után tudjuk őket értesíteni!

A Területi jegyek és az Állami Horgászokmányok SZEMÉLYES KIVÁLTÁSA az alábbi forgalmazási pontokon lehetséges:

Bugyi Horgászbolt: 2347 Bugyi, Teleki u. 43.
csütörtök-szombat: 8-17 óra
vasárnap: 8-12 óra
telefon: 0629-347404

Becsallak Horgászbolt: 1238 Budapest, Hősök tér 8. (Soroksár)
hétfő-péntek: 7-17 óra
szombat: 7-12 óra
telefon: 0630-4498915

Vambys Baits Horgászbolt: 2336 Dunavarsány, Halász Lajosné u. 29.
hétfő-vasárnap: 6-18 óra
telefon: 0670-6014679

HA VALAKI BIZONYTALAN ABBAN, HOGY PONTOSAN MENNYIT KELL BEFIZETNI, KÉRJEN FELVILÁGOSÍTÁST a 0629-347404 telefonszámon!


HORGÁSZVIZSGA!!

Kedves Leendő Horgászok!
HORGÁSZVIZSGÁRA LEHET JELENTKEZNI a Bugyi Sporthorgász Egyesületnél! - A vizsga ingyenes!
A Horgászvizsga feltétele, hogy előtte Horgászkártya regisztráció szükséges!
Ezt a regisztrációt bármelyik forgalmazási pontunkon pár perc alatt meg lehet tenni!
A horgászkártya díja 2.200Ft (5évre)!
Vizsga időpont:
MINDEN HÓNAP UTOLSÓ KEDD, 17:30óra
Helyszín:
Bessenyei György Művelődési Ház és Könyvtár
2347 Bugyi, Beleznay tér 2.

Információ: 0670-3926262

A horgászvizsgára a jelentkezést mindenki a saját HORINFO-s oldalán tudja megtenni! »»»

A horgászkártyára történő regisztrálás alkalmával kapott felhasználó név és jelszó használatával kell bejelentkezni a személyes HORINFO profilba és ott kell jelentkezni a horgászvizsgára!
Személyesen Bugyin a Horgászboltban!

Horgászvizsga tananyag innen letölthető »»»


Az Egyesületi tagdíjról!

A Bugyi Sporthorgász Egyesület tagjai az új Alapszabály értelmében a tagdíjat minden év május 31-ig kell befizessék ha az aktuális évre valamiért nem váltanak horgászengedélyt, de a tagságukat meg kívánják tartani. Aki kiváltja az éves engedélyt annak nincs ezzel dolga, mert automatikusan fizeti a tagdíjat is!
A határidőn túl befizetett tagdíj összege: 5.000Ft


Célkitűzések

Az új Alapszabályban célul tűztük ki sportársaink horgászérdekeinek képviseletét, a horgászsport fejlesztését, az utánpótlás nevelését, egyesületi versenycsapatok felállítását és működtetését, a horgászatra vonatkozó jogi és erkölcsi szabályok betartását, a környezet védelmére és a természet megóvására történő nevelést. A Bugyi Sporthorgász Egyesület a felsorolt célok érdekében a tagok részére biztosítja a rendszeres egyesületi élet feltételeit, hogy jogaikat gyakorolhassák.